Alpe-Adria kutyás mozi…

Nos, eltelt egy kis idő… Amióta a túráról hazaértünk, nem igazán volt alkalom mélázni, elragadtak az itthoni teendők… ezek nem “életem kalandjai”, maximum életem kötelességei, és nem mintha nem végezném őket szívesen, de itt nincs helyük. 🙂

Azóta itthon vagyunk, és ha úgy adódik, itthon kirándulunk, de akkor is nagyjából csak a Börzsönyben.

IMG_2034-HDR_lr-fl
Egy este a Csóványosról

Ezt a bejegyzést is itthonról írom… őszintén megvallva mostanra irtózatos “elvággyal” – ha létezik ilyen a honvágy mintájára. Fernweh, mondja a német, wanderlust, mondja az angol… a magyar mit mond arra, mikor képzeletben újra hátizsákból él az ember, és a napjait olyan triviális tényezők határozzák meg, mint hogy “van-e arra tehén” “milyen messze és milyen magasan”, “süt-e vagy esik”, sőt, alkalmanként olyasmi, hogy “banyek, már csak két zsömlénk van”. Azt hiszem, a vándorlásnak ez az egyik legnagyobb varázsa, hiszen az ilyen típusú dolgoktól ma már autókkal, légkondikkal, szupermarketekkel függetlenítettük magunkat. Úgy élünk, hogy esténként sokszor azt sem tudjuk megmondani, milyen idő volt napközben, mert hát kit érdekel a világ ennyire atomjaira bontva, ilyen csupaszon, minimál kivitelben?!

Kit is? Hát, vagyunk néhányan. Én ugyan egy ilyen túra után még nem tartom magam zarándoknak, de ismerek néhány olyan embert, aki függővé vált, és mostanra hónapokat tölt el az úton, a “másik világban”, kilométerek ezreit megtéve egyhuzamban ebben a pofonegyszerű, de felejthetetlen vándorgalaxisban. Az út végérvényesen megváltoztatta a gondolkodásmódjukat. Én pedig rettentően örülök, hogy ismerhetem őket. 🙂

Janával még a nagy túra előtt
http://www.zufussunterwegs.com/

Jó pár hete “normális” életet élve most én is úgy érzem, hogy szeretném visszavenni azt a 16-18 kilós zsákot a hátamra, és reggelente nem szeretném tudni, hogy hol ér az este. Teheneket ugyan még nem akarok látni, de Rubyt, ahogy kristálytiszta tavakban és patakokban pacsál, annál inkább. Hiányzik az élet egyszerűsége annak minden nehézségével…

Eredetileg is úgy képzeltem, hogy nem hagyom csak úgy magára a blogot, főleg nem elköszönés nélkül, mert még tudok, tudnék mit mesélni… hát most a visszatérés alkalmából hoztam még egy emléket.

Az út során nemcsak fényképeztem, hanem – igaz csak telefonnal, de – videóztam is. Bevallom, már egy ideje össze is vágtam az anyagot… de több mint 2×7 perc lett, ami mások számára valószínűleg már tortúra kategória. Ezért szerettem volna egy rövid zanzát is készíteni, és csak azt feldobni ide. Na pontosan ez a zanza volt az, amit már hetek óta tologattam. Többször belekezdtem, aztán ottfelejtettem magam, és képtelen voltam kidobálni még másodperceket is, nemhogy perceket az anyagból. Úgyhogy kész. Egyelőre így marad.

Készüljetek fel naaaagyon sok kutyás snittre… de azért néha a táj is látszik. 🙂 Katt az alábbi youtube linkekre! 😉

Alpe-Adria kutyával, 1. rész (Lipica – Nockberge)

Alpe-Adria kutyával, 2. rész (Langalmtal – KFJH am Grossglockner)

Egyúttal szeretném megköszönni a sok kedves kommentet és lelkesítést, amit kaptam Tőletek itt a blogon a túra alatt. Még nem vallottam be, de volt, mikor az vitt tovább az úton.

(Remélem, hogy) folytatása következik…

Szeretettel:

DSC_1935N
Niki & Ruby (aki láthatóan arra vár, hogy dobjam el neki a szendvicsem. És Malibu, akinek mindegy, csak együnk.) 🙂

Alpe-Adria kutyás mozi…” bejegyzéshez ozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s