AAT 29. nap: 10 év után újra a Hochalmspitzénél (Obervellach – Mallnitz)

A mallnitzi kitérőn többször elgondolkodtam: nem esik irányba, fizetős szakaszt tartalmaz, és nagyrészt ugyanott lenne a visszaút, ahol felmegyünk, ráadásul előző délután ugye szárrá áztunk, és a vizes cipő reggel nem túl motiváló. De mivel reggel epp nem esett az eső, nekivágtunk. Milyen jól tettük!

A Möll kétnapos eső után
Időutazás

Kettő “Schlucht”-on keresztül vezetett fel az út Mallnitzba. Az első a Groppensteinschlucht volt, ez a fizetős (7 €), cserébe jobban kiépített kalandpark. Az elején csak kisebb vízesések és hidak voltak, az ösvény mellett maximum korlát volt.

Groppensteinschlucht
Groppensteinschlucht

Aztán már sziklaoldalakba ácsolt pallósor, és szerencsére annyira profin, hézagmentesen kiépítve, hogy Rubyt sehol nem kellett félteni. (Ő maga általában nem fél sehol. 😎)

A sok fényképezgetéssel együtt kb. egy órás az út, utána vagy lesétál az ember az erdőn keresztül a völgybe, vagy továbbmegy felfelé, Rabisch felé, ahol a következő, kicsit kevésbé kiépített, cserébe ingyenes Schlucht várja. Meg az eső. 🙂

Az eső a fák alatt nem volt annyira vészes, és annyira nem is esett nagyon, úgyhogy kicsit csapzottan, de nem elázva érkeztünk Mallnitzba. A városka egyik érdekessége, hogy egy 8 km hosszú vasúti alagút köti össze a “túloldallal”, Salzburg tartománnyal. A mallnitzi pályaudvaron autóval is fel lehet szállni a vonatra, és kb 10 perc alatt átvisznek Badgasteinba. Úgy tudom, az alagutat 1905 és 1910 között építették, a munkálatokban 2000 ember vett részt, és ma 20 ember üzemelteti az egészet.

Szerettem volna felmenni a Stappitzer See-ig, mert ez az Alpe-Adria Trail azon pontja, ami a legközelebb esik a Hochalmspitzéhez. Pontosan 10 évvel ezelőtt egyszer már a közelébe jutottam ennek a csúcsnak, de akkor végül a rossz idő miatt valamivel a csúcs alatt vissza kellett fordulnunk. 

Először csak gyengén esett az eső, de mikor felértünk az Ankogelbahn állomásához, már szakadt. Ruby is jól elázott, nekem is bugyogott a cipőmből a víz már, de nem adtuk fel. Csak a tó előtt úgy 200 méterrel útonálló tehenek miatt fordultunk vissza. 🙂 A Hochalmspitze valamiért nem akar engem.

AAT 29. nap: 10 év után újra a Hochalmspitzénél (Obervellach – Mallnitz)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s