Az idilli hüttebéli reggel után hamar visszatértünk a normál “riadókészültségbe”. Útban a Wöllaner Nock felé utunkat állták a tehenek. (Én pontatlanul használom a nevüket, ezek szarvasmarhák, kicsik és nagyok, főleg nem fejős fajták, hanem a húsukért tartják őket, “lányok és fiúk”, szóval nem csak tehenek.) Valamiért nem szeretik Rubyt, és mivel Szlovéniában egyszer már megkergették szerencsétlent, már óvatos vagyok. Ő is az. 🙂 Pl. ha a tehenek felénk indulnak, simán visszafordulunk. Azt hiszem, ezt azok, akik csak az otthoni, napi kettőt lépdelő teheneket ismerik, nem fogják megérteni. De ez itt tényleg nem vicc, kérem.

A Wöllaner Nock és a Kaiserburg teli van kirándulókkal, mert ide jár fel felvonó. Egyedül a Bad Kleinkirchheimba lefelé vezető 2 órás gyalogút üres. 😀

Bad Kleinkirchheim nem nekünk való hely, amúgy is éppen mindent renoválnak, tele van a hely magyar vendégmunkással, és minden tiszta por. Most először nem csak fáradtak, de igazan szutykosak is lettünk. 

Hogy a másnapon könnyítsünk, hamar el is szaladtunk Zirkitzenig, ahol egy nagyon kedves néni kiadott nekünk egy apartmant potom pénzért. Éjjel aztán iszonyatos villámlás és dörgés jött szakadó esővel, úgyhogy egyrészt nagyon örültem, hogy nem valahol sátorban vagyunk, másrészt kezdtem rendesen betojni a másnapi etap miatt, hiszen a meteo minden délutánra jósolta a viharokat. 

Az egyetlen jó megoldásnak a másnap reggel minél korabbi indulás tűnt.