AAT 12. nap: Kényszerpihenő (Trenta)

Bár jó volna szép időben (mint amilyen a mai volt) átjutni a hágón, hogy tovább tudjunk haladni, de ilyen mancsokkal lefújtam a mai folytatást:

Maradt a rettenetes semmittevés, növesztettük a bőrt meg a hájat… 🙂

De legalább volt idő kicsit mesélni pár dologról, amik a normál napi program mellett nem férnek be a beszámolókba.
A vendégszerető népek nálunk, otthon laknak

Olaszországban kezdtem gyanút fogni. Angela, akinél első nap aludtunk, és Nicola, a sokcsillagos borbirtoki apartman mindenese is sokat mesélt nekem az olaszokról, a gazdasági válságról, munkanélküliségről. A görög válsággal egyidőben az olaszok és a spanyolok is megreccsentek, csak én erről korábban keveset hallottam. Azóta sem javult sokat a helyzet. Tanárok mentek kalauznak a szar fizetések miatt, fiatalokat dolgoztatnak gyakornoki órabéren, az ingatlanpiac lebénult. Angela szerint sok olasz eljár vacsorázni a barátokkal, de otthonra már nem hívogatják meg egymást, mert egyre szerényebb körülmények közt laknak. Az olasz önérzet, na.

A menekülthelyzet is komoly gond, legalábbis Triesztben és Udinében. Nicola mesélte, hogy Udinében a ‘migràncsok’ a köztereket, játszótereket használják, ott élik mindennapjaikat, és egyedül nem nagyon mer már sötétedés után a városban mászkálni.

A szlovéneknél igazából nem nagyon -beszélgettünk még senkivel, nem volt ilyesmire alkalom. De itt a vendégszeretet helyett egyszerűen az idegenforgalom a gazdaság alapja. Az emberek többnyire beszélnek vagy angolul, vagy németül. (Az olaszok sehogy.) Rengeteg a kiadó szoba, apartman, kemping. Tegnapelőtt a trail teljesen nyilvánvalóan csak azért tett 1 km-es kerülőt és vitt fel Bovec legtetejére, hogy konkrétan áthaladjon az egyik vendégház mutatós-csábító kis teraszán (ez biztos valami kreatív marketinges ötlete volt). Most pedig épp egy olyan kempingben vagyunk, ahol a tulaj háza szinte a sátrak között van, kicsit odébb meg épp a veteményesét kapálgatja.

Szóval olyannal, mint otthon, sehol nem találkoztam még. A “gyere be, épp kész a vacsora” itt nem járja. Ha van pénzed, szeretnek, ha nincs, max. kedvesek veled. Lehet, hogy a magyar vendégszeretet tényleg páratlan. 🙂
Itt kígyók is vannak

Egész úton eddig egy őzikét és pár bolond zöld gyíkot láttunk, ezért mostmár kicsit jobban megértem Janát, amikor úgy odavolt a magyar vadvilágért. Egzotikumkent viszont már két kígyóval is összeakadtunk. Az egyik annyira megijedt, hogy hisszenve felugrott az útszéli bokorra. Komolyan. 🙂 Ezek valószínűleg nem ártalmasabb jószágok, mint az otthoni rézsikló, de nagyobbak, és én nem ismerem őket, úgyhogy azért emlékezetesek maradnak.
A Soca nem ingyenstrand. Vagyis az, de…

A mai napi távunk 2×150 m volt, ennyire van ugyanis tőlünk a Soca. Gondoltam, megáztatom én is a lábaim Rubyval együtt. Nos én 10 másodpercig bírtam. Kegyetlenül hideg! Rubyt nem zavarta. 🙂

Holnap, ha minden jól megy, megpróbálunk átkelni a hágón. Utána pedig szereznünk kell egy pár profi kutyacipőt…

AAT 12. nap: Kényszerpihenő (Trenta)” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

w

Kapcsolódás: %s