Reggel nem túl fürgén, esőben indultunk a szállásról. De minél vacakabb az idő, Ruby annál jobban élvezi.
Egy teljesen forgalommentes erdészeti út volt az első szakasz, aztán pedig egy barátságos erdő a második. Az ösvényen úgy folyt a víz, mint a patak. Emiatt is vettem le Ruby cipőit, hadd élvezze a pacsálást.
Az erdő vége felé egy Bosco di Plessiva vagy vmi hasonló nevű, mesésen parkos hely található, centisre nyírt fűvel, kúttal, vizesblokkal. Tökéletes kempingező hely.
Innen viszont újra csak szőlősök és aszfalt. A határt is hamar elértük, aminek a szlovén oldalán mindössze annyi a különbség az olaszhoz képest, hogy sápadtabbak a házak, és mivel mindenki tàrva-nyitva hagyja a kapuját, minden kutya szabadon jön-megy (és zaklatja Rubyt). A túrabotnak nagy hasznát vettem.
Nagyon szűkek az utcák (járda nincs), ezért sok kapukiállóban tükör van. Én eszre sem vettem őket, míg Ruby el nem kezdett bennünket ugatni bennük. 😊 Azóta minden tükröződő felület mellett gyanakodva megy el, nehogy szembe jöjjünk magunkkal.
Az az igazság, hogy egy megáradt patakon való átkelésen kívül nem sok mindent élveztünk ebben az útszakaszban. Szőlő, szőlő, szőlő. Talán az volt az egy szerencsénk, hogy a nagy esők után az idő lényegesen hűvösebb volt. A cél, Smartno felé a szél is olyan erőre kapott, hogy néha a hátizsákkal is megbillentem benne.
Smartno előtt egy szerpentin árnyékában tálaltunk egy őzet. Csak nézett, fel sem akart kelni.
Smartno kicsit talan nagyobb, mint Katalinpuszta, a közepén van egy cseresznyepiac, egy étterem/fogadó, kicsit odébb pedig egy hotel. Na ezekben 70-90 EUR közt (sem) lett volna hely (teltház volt).
Az egyik cseresznyeárus felajánlotta a szőlőjét, úgyhogy ilyen szép, panorámás helyünk volt, pazar rálátással az érkező viharra…
Tényleg nagyon durvák a viharok itt, valószínűleg mert minden feszültség beszorul a hegyek közé, a dörgést még minden irányból visszaveri valami. Már javában szakadt az eső, mikor a szomszéd birtok gazdasszonya felfedezte a sátrat. Neki nyilván nem szóltak, hogy engem odainvitáltak, úgyhogy kedvesen megdobálta a sátrat pár kővel, amíg ordítva ki nem ugrottam belőle, hogy mit csinál. Persze jobb, mintha a kezében lévő ortokapát hajította volna ránk. Ő volt az első a falu népéből, aki beszélt valamennyit angolul. Amúgy reggel hozott aztán kávét meg sárgabarackot (az együtt biztos jó lehet), Rubynak még egy adag leveshúst engesztelésül.
Egyébként ez az Outdoor Lux SIL HexPeak nagyon atom kis sátor. Oké, hogy a tépázò szelet, de hogy a megkövezést is kibírja, nem gondoltam volna. És kutya baja, sehol egy foszlás rajta.
Estére megszületett az új terv: módosítunk a hivatalos AAT útvonalon, szkippeljük a maradék borvidéket, feljutunk Tolminba, és végre tényleg a hegyekben folytatjuk tovább.
Mindig olyan jol esnek a kommentek, köszi, hogy olvastok. Ha van valami kérdésetek, nyugodtan írjatok meg, és idővel válaszolok. Hamarosan jön a free roaming, jee. 🙂
Vélemény, hozzászólás?